Már három hónapja, hogy elbúcsúztam tőle. Nem tehettem mást. Neki meg volt a maga élete amibe az apja szerint én nem fértem bele. Életem legszebb egy hete volt amit együtt töltöttünk. Sok fiúval jártam már, rövidebb vagy hosszabb ideig, de az az egy hét amit Kevin Colttal töltöttem nem fogható senkihez sem. Kevin Colt volt az a fiú az életemben akit soha nem felejtek el. Három hónap elteltével néha már nem is hiszem el, hogy megtörtént. Néha olyan mintha valami gyönyörű álom lett volna. Onnan tudtam csak, hogy nem a képzeletem szüleménye volt az az egy csodálatos hét, hogy bizonyos időközönként kaptam egy-egy képeslapot a világ különböző pontjairól, ahol az elmúlt hónapokban megfordult. Az utolsó aznap reggel érkezett, Frankfurtból. Kevin profi tenisz játékos volt és Norberttel az apjával aki az edzője is volt, együtt járták Európát és az Egyesült Államokat különböző tenisz bajnokságok színhelyeire. Kevin Colt a neve ellenére magyar származású volt, habár amikor épp nem utaztak versenyről versenyre Skóciában éltek egy kis városban, Lanarkban. Az apja még mindig nem barátkozott meg azzal a tudattal, hogy a fia szerelmes lett egy lányba és már nem a tenisz a legfontosabb dolog az életében. Mindkettőnk problémája csak az volt, hogy a búcsúnk óta nem láttuk egymást. Nem jártunk együtt és nem tudtam, hogy fog alakulni kettőnk kapcsolata, vagy mikor látjuk egymást legközelebb, abban bíztam, hogy a tenisz idény végén együtt lehetünk, de ezt a vágyamat sosem említettem Kevinnek ahogy senki másnak sem. Tulajdonképpen csak barátok voltunk akik szerelmesek egymásba, de tudják, hogy nem lehetnek együtt. Sem a legjobb barátnőm Emma sem pedig a szüleim nem nézték jó szemmel a Kevinnel való kapcsolatomat. Szerintük semmi jövőnk nem volt együtt és rosszabb napjaimon ezt el is hittem nekik. Kevin egy héten kétszer háromszor felhívott telefonon. Egy hónappal azután, hogy elbúcsúztunk egymástól, megbeszéltük, hogy az élet megy tovább és randizgassunk másokkal is, mert nem tudhatjuk mit hoz a jövő. Azóta erről nem beszéltünk. Sosem említette, hogy randizott volna valakivel és én sem hoztam föl sose a témát, mondjuk nem is volt miről mesélnem neki, mivel azóta hogy együtt voltunk, nem randiztam egyetlen fiúval sem. Nem csak, hogy nem akartam, de időm sem volt rá. Délelőtt és koradélután iskolába voltam, négyre mentem dolgozni és tízkor fejeztem be a munkát. Este még tanultam, de másnap kezdődött elölről minden. Kevin ha felhívott mindig este 11-kor telefonált. Alig vártam, hogy újból este legyen, és csalódott voltam, amikor nem hívott fel valamelyik este.
20 éves voltam és most kezdtem második évemet az egyetemen ahol sportújságírónak tanultam. Az egyetem mellett esti műszakban egy kávézóban dolgoztam, hogy elköltözhessek a szüleimtől. Emmával közösen béreltünk a belvárosban egy kis lakást, ahova akkor költöztünk be, amikor elkezdődött az új év az iskolában. Élveztem, hogy nem kell már a szüleim felügyelete alatt lennem és valóra vált az álmunk a barátnőmmel, hogy húsz éves fejjel együtt élhetünk. Emmával a gimnáziumban lettünk legjobb barátok és a jó kapcsolat az érettségi után is megmaradt mikor mindketten más-más iskolába mentünk tovább tanulni.
Ezen az estén is Kevin hívására vártam. Fél 11 volt mire hazaértem a munkából. Emma már otthon volt és még mindig a költözés óta fennmaradt dobozokat rámolta. Még csak két hete laktunk itt és nem volt még sok időnk a rendezgetésre. Mikor beléptem a lakásba Emma épp a nappaliban rámolta ki a könyveket a könyvespolcra.
- Szia Em. –köszöntem neki az előszobából.
- Szia Lora. –felnézett a dobozokból és egy fáradt mosolyt küldött felém. –Ezek a dobozok sosem fogynak el.
- Lepakolok és megyek segíteni. –mondtam neki ugyancsak fáradtan.
- Milyen napod volt? –kérdezte kíváncsi hangon.
- Reggel voltam otthon, kaptam egy új képeslapot. –kezdtem izgatottan, miközben besétáltam a szobámba és lepakoltam a táskámat és átöltöztem egy kényelmesebb ruhába. A képeslapok még mindig az otthoni címemre jöttek. Csak akkor szólaltam meg újra mikor beértem a nappaliba. – Épp Frankfurtban van. És képzeld jövő héten Budapestre jön és megkért, hogy nézzem meg a meccsét.
- Nahát ez jó hír. –mondta mosolyogva. –És elmész?
- Igen szeretnék. –válaszoltam csöndesen.
- Nem tudom jó ötlet-e Lora. –kezdte
- Em ne kezd megint, kérlek. –mondtam idegesen.
- Jó nem kezdem de tudod mi a véleményem erről.
Igen nagyon jól tudtam. Szerinte nem kéne találkoznom vele, mert az érzéseim újra előjönnek és még nehezebb lesz elfelejteni. Ugyanis Emma szerint az lenne a leghelyesebb döntés, ha kiverném Kevint a fejemből. Ezt minden alkalommal elmondta, ahányszor beszéltem Kevinnel telefonon.
- Neked milyen napod volt? –váltottam témát.
- Egész jó. Suli után haza jöttem és azóta pakolok. –mondta semmi lelkesedés nélkül.
- Holnap már dolgozol? –kérdeztem csak úgy mellékesen. Emma egy cukrászdában dolgozott, ugyanis cukrásznak készült.
- Igen persze, sőt még szombaton is egész nap. –válaszolta már lelkesebben.
- Eszem valamit, aztán ha nem hív Kevin pakolok még egy kicsit veled. –mondtam.
- Jólvan, csináltam vacsorát, vedd ki a hűtőből.
- Köszi Em.
A konyhába érve láttam, hogy már majdnem minden a helyén van. Felválta próbáltuk rendbe hozni a lakást. Ha épp szabadnapos voltam én vetettem bele magam a dobozok sokaságába, ha Emmának nem kellett a cukrászdában melózni, ő pakolgatott megállás nélkül.
- Szép lett a konyha Em. –kiabáltam neki a konyhából.
- Köszi. –kiabált vissza kuncogva.
Kivettem a hűtőből egy tál milánói makarónit, betettem a mikroba és amíg vártam, hogy felmelegedjen, bementem a szobámba a képeslapért és mikor visszaértem, kivettem a mikorból a vacsorámat és leültem az étkező asztalhoz, miközben a képeslapot nézegettem. A képeslap szerint hétfőn érkezik a városba. Addig még volt három nap. Megint izgatott lettem a gondolattól, hogy újra láthatom, mint amikor először elolvastam otthon a szüleimnél a levelet…
„Kedves Lora!
Épp Frankfurtból írok neked és már csak egy meccsem van hátra. Még mindig tartom a veretlenségi sorozatomat, a balatoni torna óta, amit neked köszönhetekJ. Az edzések mint mindig, most is kemények, az apám nem lazít egy pillanatra sem. Megszervezte a következő meccsemet is ami képzeld Budapesten lesz. Nagyon örültem, mikor megtudtam, és szeretném ha a következő héten annyi időt töltenénk együtt amennyit csak tudunk. Tudom, hogy váratlanul fog érni a hír, de remélem láthatlak. Már nagyon jó lenne látni téged és van egy hírem számodra, amit majd személyesen mondanék el. A budapesti lesz az idény utolsó tenisztornája, úgyhogy végre pihenhetek egy kicsit. Hétfőn reggel 9-re érkezünk a Ferihegyi repülőtérre és ha ráérsz a délutáni edzés után találkozhatnánk. A Margit-szigeti hotelben fogunk megszállni. A héten még felhívlak, hogy pontosítsuk a találkozót.
Addig is sok-sok puszit küld:
Kevin”
Csütörtök volt de ezen a héten még egyszer sem telefonált, amire eddig még nem volt példa. A képeslap is más volt mint a többi. Eddig mindig leírta, hogy mennyire szeret és, hogy mennyire hiányzom neki. Csalódott is voltam miatta, ugyanakkor hietlenül boldog, hogy újra láthatom és kíváncsi, hogy milyen híre volt számomra. Persze egyből elkezdtem reménykedni, hogy mostantól együtt lehetünk és más eszembe se jutott, akármennyire is gondolkoztam. Mikor befejeztem a vacsorámat elmostam a tányérokat és visszavittem a szobámba a képeslapot. Lopva rápillantottam az órámra. 10 óra 57 percet mutatott. Nem akartam megint fölöslegesen reménykedni, így csak annyit tettem, hogy belesüllyesztettem a telefont a nadrág zsebembe és visszamentem Emmához a nappaliba.
- Nem hívott, ma sem? –kérdezte szomorúan.
- Még nem. –válaszoltam.
- Arra gondoltam hétfőn megvehetnénk az ülőgarnitúrát. Mit szólsz? –váltott témát.
- A hétfő nem jó, elvileg Kevinnel találkozom. – mondtam izgatottan, majd folytattam - Nem lehetne vasárnap?
- Vasárnap haza akartam menni, de tulajdonképpen, délelőtt elugorhatunk körbenézni.
- Köszönöm.
Csöndben pakolgattunk tovább és igyekeztem minél kevesebbszer az órára nézni. Már lemondtam a hívásáról amikor negyed 12-kor megszólalt a telefonom. Sosem volt rá jellemző, hogy késett volna a hívással, de örültem, hogy mégis felhívott.
- Halló? – szóltam bele izgatottan a telefonba és besétáltam a szobámba.
- Szia Lora, itt Kevin. Hogy vagy? – szólt bele Kevin a telefonba.
- Szia. De jó, hogy hívsz, már nem számítottam rá. Köszi jól vagyok. Épp ma érkezett meg a lapod. Olyan jó, hogy jössz. –kezdtem hadarni.
- Tényleg jó. Már várom. Figyelj ma nem tudunk sokat beszélni, mert nagyon fáradt vagyok, kemény volt a mai meccs. Csak a találkozó miatt hívlak.
- Tényleg, hogy sikerült? –kérdeztem gyorsan.
- Kemény meccs volt, de megnyertem. Viszont nem sokon múlott.
- Hát gratulálok.
- Köszi. Hétfőn háromkor tudnánk találkozni mondjuk a Nyugatiba? –kérdezte sürgetően.
Nagyon furcsa volt a hangja. Nem volt semmi lelkesedés benne és úgy éreztem le akar rázni. Máskor órákat lógtunk a telefonon akármennyire is fáradtak voltunk.
- Persze, háromkor jó lesz. Nagyon várom már. Annyira jó lesz újra látni. –mondtam elérzékenyülve és vártam mit fog rá mondani.
- Jólvan akkor háromkor ott a pályaudvar bejárata előtt, rendben? – kérdezte majd hozzá tette – Én is nagyon várom már.
- Mi a baj Kevin? –nem bírtam tovább.
- Tényleg nincs semmi baj, csak a meccs után apa jól leteremtett és nincs túl jó kedvem, de jó lesz már látni téged.
- Téged is, és sajnálom apudat, vagyis, hogy kiabált veled. Mikor lesz az itteni első meccsed?
- Kedd reggel.
- És ha minden jól megy mikor lesz az utolsó? – ugyanis egyenes kieséssel működtek a tornák.
- Szombaton, és vasárnap megyünk haza Lanarkba. De mesélj veled mi újság?
- Pakolunk a lakásba, dolgozok és suliba járok. Kezdek hozzászokni, bár eléggé kimerült vagyok.
- Kitartás. Lora, muszáj mennem. Hétfőn háromkor látlak. Puszillak és hiányzol. Szia
- Te is nekem, szia Kevin.
Letette. Ilyenkor mindig elfogott a sírógörcs, annyira hiányzott. Ez most sem volt másképp de még a kétségbeesés és közrejátszott. Sosem volt még ennyire felszínes a beszélgetésünk. Mindig elmesélte, milyen a hely ahol vannak, a meccsről is részletesen beszámolt és részletes információt kért a napjaim eseményeiről. Nem hittem el, hogy csak a meccs miatt van ez így. Nem így ismertem meg őt, akit az apja szidása így megvisel. Mindenkinek lehetnek nehezebb meccsei, de nyert, nem történt katasztrófa.
Nem mentem már ki Emhez. Ledőltem az ágyra és zokogtam tovább. Eleinte Emma bejött hozzám megvigasztalni, de már az előző beszélgetés után is magamra hagyott. Ezért sem tetszett neki, hogy ennyire kötődöm Kevinhez, mert szenvedni látott. Tudtam, hogy csak jót akar nekem, de Kevinnel volt teljes az életem. Mindig hallgattam Emmára, a gimiben is mindig jó tanácsokat adott és sosem csalódtam benne, Kevinnel mégis hajthatatlan voltam. Rengeteg randevút akart szervezni nekem, hogy elfelejtsem Kevint, de egyre sem mentem el. Amikor megismertem Kevint, Emma is velem volt. A nyár elején együtt nyaraltunk a Balaton parton a régi osztályunk egy részével. Kevin apja pedig a balatoni tenisz bajnokságra, hozta el a fiát és pár másik tanítványát. Újra felidéztem azt az egyet hetet amikor megismertük egymást. Féltem, hogyha nem játszom végig újra és újra fejembe, el fogom felejteni.
