Egy hétre mentünk nyaralni Emmával és két gimnáziumi osztálytársunkkal Borival és Sárával. Bori és Sára már általános iskola óta legjobb barátok voltak és amikor elkezdtük a gimnáziumot, négyen remek barátok lettünk. Siófokon foglaltunk szállást a város legelőkelőbb szállodájába a Balaton parttól mindössze pár percnyire. Két két ágyas szobát vettünk ki. Em és én a 19-es szoba kulcsát kaptuk meg a fiatal recepciós lánytól míg Sára és Bori a 20-as szobába költözhettek be. Nagyon elégedettek voltunk a szobával mivel otthonosak voltak és barátságosak. A szobához tartozott egy kis erkély, ahonnan remek rálátás nyílt a Balatonra. A szoba két sarkában volt egy-egy ágy középen pedig egy kis kerek asztal. Az ágyakkal szemközti fal előtt állt a Tv és egy kisméretű hűtő. A fürdőszoba rögtön az ajtó mellől nyílt. A falakon bekeretezett képek lógtak, amik egytől egyig a Balatont ábrázolták különböző napszakakokban.
Kényelmesen kipakoltuk a ruháinkat és átöltöztünk fürdőruhába és elindultunk a part felé. A szállodából kifelé jövet hatalmas tömeg várakozott fényképző gépekkel, kamerákkal és kis jegyzettömbökkel. Különböző nemzetiségű buszokból szálltak kis fiatal lányok és fiúk akikről első pillanatban meg lehetett állapítani, hogy sportolók.
- A héten rendezik a világszerte híres balatoni tenisz bajnokságot. – tájékoztatott minket Em. – az exitben olvastam. – tette hozzá mikor látta az értetlen arckifejezéseinket.
- Ugye megnézünk egy meccset? –kérlelt minket Bori.
- Felőlem – válaszoltam váll vonogatva.
- A legjobb lesz viszont ha indulunk, mert itt csak útban vagyunk –sietetett minket Sára és épp a magyar csapat elől kitérve a part felé indultuk.
A part tele volt strandoló és napozó emberekkel, az árusok pedig egymástól alig pár méterre árultak teljesen irreális árakkal különböző termékeket és zsírban tocsogós ételeket. Letelepedtünk egy hatalmas tölgyfa árnyékába és a víz felé indultunk egy felfújható labdával. A víz kellemesen langyos volt így hamar elkezdtünk labdázni. Fél óra folyamatos dobálás után meguntam a vízben való pancsolást így elindultam kifelé.
- Én kiszállok. Olvasok egy kicsit. Maradjatok csak.
Kifelé jövet már láttam, hogy a riporterek és újságírók a munkatársaikkal megérkeztek a partra, és lehetetlenné tették, hogy a teniszezők elérjék a víz partját és, hogy én elérjek a csomagjainkhoz mivel az egyik csapat épp mellettünk telepedett le, kihasználva a tölgyfa minden árnyékos területét. Mire átverekedtem magam a kíváncsi hírharsonákon kiderült, hogy épp a magyar delegáció tagjai vertek tábort mellettünk mivel egy középkorú férfi, aki feltehetőleg az edző volt hangosan küldte arrébb a tolakodó paparazzikat. Leültem a törölközőmre és egy ideig figyeltem a távolodó nyüzsgést amint a teniszezők a vízbe igyekeztek a fotósok pedig szétszéledtek. Hasra feküdtem és a könyökömön támaszkodva figyeltem tovább a barátaimat és a többi lubickoló embert. Kis gyerekeket dobáltak a vízbe a szüleik, baráti társaságok labdáztak, vízi bicikliztek vagy csak fröcskölték egymást. Valamivel beljebb ahol már nem derékig ért a víz matracokon sütették magukat, vagy szerelmespárok enyelegtek a bójáknál. Elővettem a könyvemet és olvasni kezdtem. Fél órával később a zsivaj megint hangosodni kezdett amikor a sportolók visszatértek a táskáikhoz és focizni kezdtek. Eltettem a könyvemet és figyelni kezdtem őket. Mindig is a foci volt a kedvenc labdajátékom és emiatt tanultam sportújságírónak is. Öt fiatal férfi játszott az edzőjük pedig az árnyékban böngészte a jegyzeteit alig pát méterre tőlem. Mind a hatuknak kidolgozott felsőteste volt. A legközelebb hozzám egy nagyon magas barna hajú srác állt nekem hátat fordítva. Pár méterre tőle két szőke fiú álldogált akik ikrek voltak. Ők is magasak voltak bár egy fejjel így is alacsonyabbak mint a barna hajú fiú, de az átlagnál mégis magasabbak. Tengerkék szemük kiemelte a szép arcvonásaikat, bár nem voltak az esetem. A negyedik fiú feltűnően alacsony volt és vörös hajú míg az ötödiknek fekete haja volt és durva arcvonása. Cseppet sem volt vonzó egyikőjük sem, bár a barna hajú fiút még nem láttam így kíváncsi lettem rá. Mivel ő volt a kapus nem sokat mozgott így nem sok esélyem volt rá, hogy szembe forduljon velem. Hosszú ideig figyeltem a játékukat amíg az apró vörös hajú srác elvétette a rúgást így a labda jócskán a kapu mellett repült el egyenesen felém. Megállítottam a labdát és a kezembe vettem. Felemeltem a fejem, hogy visszadobhassam nekik a labdát amikor megláttam, hogy a barna hajú fiú alig pár lépésre állt tőlem. Elképesztően vonzó volt és gyönyörűen mosolygott. Zöld szemeiből csupa jóindulat sugárzott habár kicsit értetlenül nézett rám. Nem értettem, hogy miért. Még fel sem eszméltem a kábulatból, megszólított.
- Bocsi ne haragudj, de visszakaphatnám a labdánkat?
- Ő…Ja, persze, tessék… - felé nyújtottam a labdát.
- Köszi. –mosolyogva átvette a labdát majd folytatta. – Megkérdezhetem mit nézel annyira?
- Semmit –habogtam- Jól játszotok.- Csúszott ki a számon
- Köszönjük – még mindig mosolygott – Hát akkor szia. –intett a kezével és visszament focizni. Én meg elpirulva dőltem el a törölközőmön.
Este a szálloda éttermében fogyasztottuk a vacsoráinkat a lányokkal, amikor megláttam a fiúkat a partról, belépni az ajtón. Ott jött a barna hajú srác is közvetlen az edző előtt. Már magától a tudattól elvörösödtem, hogy egy légtérbe vagyok vele.
- Lora? –kezdte Em- Miért pirultál el?
- Ki? Én? Ugyan dehogy, csak leégtem a napon.
- Az kizárt, mert most már fehér vagy mint a fal- kuncogott Bori.
- Látjátok azt a barna hajú srácot annál az asztalnál? –kezdtem a magyarázatot. – délután amíg ti fürödtetek volt egy kínos incidensem vele.
- Már megint mit csináltál? –nevetett Emma.
- Semmit –mentegetőztem- csak nem adtam vissza a labdájukat.
- Mert? –faggatott tovább Sára.
- Mert elbambultam amikor megláttam a barna hajú srácot. –mondtam szégyenkezve.
- Az vicces lehetett- mondta Em és elkezdte eljátszani a szerinte elképzelt helyzetet.
- Hagyd abba. –csitítottam.
Odapillantottam az asztalukhoz amikor láttam, hogy ő is pont ránk nézett és mulatott valamin. Mivel senki más nem nevetett vagy beszélt az asztaluknál arra következtettem, hogy leszűrte a beszélgetésünk lényegét és azt is, hogy Emma kit utánzott olyan lelkesen.
Biccentett egyet a fejével majd odafordult az edzőjéhez.
Másnap reggelinél láttam legközelebb és udvariasan biccentett megint a fejével és kedvesen rám mosolygott. Visszamosolyogtam és intettem neki a kezemmel és titkon nagyon örültem neki, hogy végre nem azért mosolyog rám, mert kínos helyzetben találna. Hamarabb fejeztük be a reggelit mint ők és mikor mentünk kifelé az étteremből még lopva rápillantottam és ő még mindig engem nézett. Mosolyogtam rá még egyet majd kiléptem az ajtón. Felmentünk a szobákba és összeszedtük a dolgainkat és megint lementünk a partra. Nem mentem be Emmáékkal a vízbe, mert vártam hátha a teniszezők is lejönnek a partra. Már dél után kettő is elmúlt amikor Em kijött a vízből.
- Hiába várod a teniszeződet. Biztos meccse van. Lora ő nem nyaralni jött ide.
- Azt hiszem igazad van. –adtam meg magam, mert beleuntam az egész napos várakozásba.
- Gyere már a vízbe, megpörkölődsz itt a napon. –nevetett Em.
Bementem hozzájuk a tóba és csatlakoztam a játékukhoz. A víz sokkal jobb volt mint előző nap és mivel most nem csak labdáztunk ezért nem is untam meg olyan hamar. Bori vett egy matracot és arra rátámaszkodva eveztünk minél beljebb. Már a lábunk se ért le de mivel kényelmesen elfértünk a matracon így könyökölve, nem mentünk kijjebb és amúgy is mindannyian tudtunk úszni. Beszélgettünk és nevetgéltünk amikor egy vizi bicikli lassított le mellettünk. A lassítás hatására telibe csapott minket a víz ahogy a lábbal hajtott hajó megállt a matractól mindössze két méterre. Dühösen néztünk a fedélzeten lévő alakok felé amikor észrevettem, hogy épp a teniszezők fröcsköltek le minket szándékosan. Ő is ott ült az egyik hajtó ülésben. A két iker srác volt még vele és a vörös hajú aprótermetű fiú. Ők mind beugrottak a vízbe és odaúsztak a matracunkhoz, ő pedig a vizi bicikliről szólt oda hozzánk.
- Meghívhatlak egy fagyira? –kérdezte tőlem.
- És ehhez muszáj volt lefröcskölni? - Kérdeztem sértődötten de azért elindultam felé.
Mikor odaértem a vizi bicikli oldalához ő is ott állt és nyújtotta a karját, hogy kihúzzon vízből.
- Szia, Kevin vagyok. – nyújtotta jobbját mikor stabilan álltam a vizi járgányon.
- Hello, én Lora. – fogtam vele kezet, aztán visszafordulta a lányokhoz. – Majd találkozunk.
Leültem a másik hajtó ülésbe és együtt elhajtottunk a part felé közben pedig a teniszről beszélgettünk. Aznap már volt egy meccse amit megnyert így továbbjutott az középdöntőbe. Huszonkét éves volt és tizenkét éve teniszezett. A parton összeszedtem a cuccaimat, magamra húztam a ruháimat és sétálni indultunk a városba. Megálltunk egy fagyizó előtt és kértünk két kétgombócos fagylaltot.
- Kóstoltál már skóciai fagyit? –kérdezte tőlem hirtelen.
- Nem még nem. Az milyen? – érdeklődtem
- Hát a Haggis például elég undorító. Juhbelsőségekből áll és nem értem, hogy a skót nemzeti ételből miért kellett fagylaltot csinálni. –nevetett.
- Ennyit jártál már Skóciában?
- Ott lakom. Lanarkban egy kis faluban. Nagyon szép hely. Neked biztos tetszene.
- Miből veszed?
- Hát mert te olyan különleges vagy. Szerintem neked nem a hétköznapi dolgok jönnek be. Vagy tévedek? –kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Igazad van, tényleg nem jönnek be. Mióta élsz kinn?
- Hat éve. De nem sokat vagyok otthon. Egész évben ingázok Európa és Amerika között, tenisz bajnokságokra. Ünnepekkor és ha épp nem tart a tenisz idény akkor tudok kicsit otthon lenni.
- Rossz lehet így élni. –vélekedtem
- De legalább azt csinálom amit szeretek. De most mesélj te valamit.
- Budapesten lakom, egyenlőre még a szüleimmel de a barátnőmmel szeretnénk ősszel közös lakást bérelni, ezért egy kávézóban dolgozok már majdnem egy éve, hogy legyen miből fizetni a lakbért. Sportújságírónak tanulok, ősszel kezdem a második évemet az egyetemen. Ide pedig a barátnőimmel jöttem nyaralni akikkel még a gimnáziumban ismertük meg egymást.
- Sportújságíró? – nevetett- közvetítenéd egy meccsemet?
- Nem akarom elvonni a figyelmed –öltöttem rá a nyelvemet.
- Milyen figyelmes vagy. És szép a nyelved- mutatott felém nevetve.
- Most mivan?
- Szép kék az áfonya fagyitól.
- Előtted mindig sikerül magam kínos helyzetbe hozni. –sóhajtottam fel.
Ezen már mind ketten nevettünk. Fantasztikusan éreztem magam Kevinnel és egyre jobban vonzódtam hozzá. Lebilincselt ahogy beszélt és az is amit mondott. Minél jobban meg akartam ismerni őt. Bejártuk a sétáló utcát már jó párszor és a belvárosban is kitűnően eligazodtunk már amikor sötétedni kezdett. Kézen fogva sétáltunk már egy jó ideje mikor hirtelen megszólalt.
- Jaj ne. Lekéstem az esti edzésemet. Ezért kapok egy alapos fejmosást. Nem gond ha visszamegyünk a szállodába? –kérdezte aggodalmasan.
- Nem dehogy. Siessünk. –és felgyorsítottam a lépteimet.
Tíz perc alatt visszaértünk a szállodához. Csak a szálloda elé érve engedte el a kezemet és a bejárat előtt szembefordult velem.
- Köszönöm ezt a napot Lora. Csodásan éreztem magam.
- Én köszönöm. –mosolyodtam el.
- Találkozunk vacsoránál úgy egy félóra múlva?! –mondta kicsit bizonytalanul
- Majd foglalok helyet. –kacsintottam rá.
Erre elnevette magát és adott egy puszit az arcomra majd beléptünk a szállodába. Közösen szálltunk be a liftbe. Én megnyomtam a hármas gombot míg Kevin a kilenceset. Amikor megállt a harmadikon a lift és én kiszálltam, visszanéztem rá és intettem neki. Mikor becsukódott a lift ajtaja boldogan indultam el a szobánk felé. Mihejts benyitottam a szobánkba kérdések zöme árasított el egyszerre három felöl. Bori az ágyamba heverészett míg Sára az asztalnál ült és a távirányítót tartotta a kezében. Emma az ágyában feküdt és a telefonját nyomkodta.
- Hé nyugi lányok. –mondtam a füleimhez kapva a kezeimet. –Mindent elmondok csak nyugalom.
- Megcsókolt? –kérdezte Bori.
- Nem de hallgass már. –nevettem boldogan.
- Te meg mondjad már. –ripakodott rám mosolyogva Em.
- Hát…- kezdtem- ez a legsármosabb sportoló akit ismerek. Meghívott fagyizni, beszélgettünk aztán kézen fogva sétáltunk és megbeszéltünk, hogy együtt vacsorázunk fél óra múlva. –néztem az órámra majd a szekrényemhez mentem és elővettem a kedvenc nadrágomat és pólómat.
- És hogy hívják? –kérdezte Sára
- Kevin Colt.
- Azt hittem ő is magyar. –nézett zavartan Em.
- Az is. Magyar állampolgár, de csak az anyja magyar az apja Skóciában született, de ő is beszél magyarul.
- Szóval akkor Skóciában él? –tátotta el a száját Bori.
- Tulajdonképpen egész évben utazik. –tettem hozzá- de most hagyatok, el kell készülnöm.
- Oh bocsánat Mrs. Colt. – gúnyolódott Em.
- Hehe. Nagyon vicces vagy Emma. – és sértődöttséget színlelve bevonultam a fürdőszobába.
Fél órával később az étterem ajtóban álltam és körülnéztem a helyiségben. Tele volt az étterem de a sarokban megpillantottam Kevint egy kétszemélyes asztalnál. Ő már észrevett engem és mosolyogva intett felém. Mély levegőt vettem és elindultam felé.
